2010. július 30., péntek

Kalácspróba 2.

Tegnap kipróbáltam egy másik kalácsreceptet, amit még korábban írtam le. A kenyérsütőben összedagasztottam a tésztát, és amikor már kelt, akkor jöttem rá, hogy ez igazából a gépi sütéshez összeállított recept. Nem is nagy mennyiség, ezért a 10x30 cm-es szögletes formámba raktam, miután 4-es fonással megformáztam. Még kelesztettem egy kicsit, majd 180 fokra előmelegített gőzös sütőbe raktam. 40 percig sütöttem, majd a formából kiborítva a rácson további 10 percre visszatettem, mert kicsit fakónak találtam.
Igazából nem tudom, van-e jelentősége a gőzös sütésnek - ki fogom próbálni gőz nélkül is.
Az állaga elfogadható, a mennyiség viszont egy kicsit kevés - túl hamar elfogyott.. :) Holnap kipróbálok egy másikat is.
Hozzávalók:
2,5 dl tejben 3 ek. cukor és 1 dkg élesztő felfuttatva
35 dkg finomliszt
15 dkg rétesliszt
+2 ek. cukor
1 kk. só
4 dkg puha vaj
1 tojás

Nincsenek megjegyzések: